„– Ó, a kamaszbánat – bólintott apu merengve.
– Igen, az milyen kedves tud lenni! – értett egyet anyu.
Nem! Nem kedves! Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek, és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves! Tragikus! Egész úton némán ültem, és a szüleimet hallgattam, akik „mókásnak” tartják, hogy éppen meghasad a szívem.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése